A hétközi forduló után hétvégén is újabb körrel folytatódik a Premier League, amelyben egyértelműen a vasárnap sorra kerülő Chelsea hazai meccse szolgáltatja majd a legnagyobb érdeklődést, hiszen a vendég a nagy rivális Manchester United lesz.
A hazaiak gépezete némileg akadozik, hiszen az előző fordulóban éppen, hogy sikerült döntetlenre menteni a Swansea elleni meccset. A Ferguson legénység viszont formában van, ám a kapussérülések megnehezítik Sir Alex dolgait, hiszen a harmadik számú portás, Amos fog majd nagy valószínűséggel védeni. A támadók viszont kitehetnek magukért, hiszen ismét összeállhat a Young – Nani – Hernandez – Rooney négyes. A másik nagy meccset az Anfield Roadon vívják majd hétfőn, hiszen a Liverpool a dobogó harmadik fokán álló Tottenhamat fogadja. A szekér mostanában a „sarkantyúsoknak” döcög jobban, ám a Liverpool formáját is tekintve parázs csatára számíthatunk. A csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően listavezető Manchester City, kötelező győzelmi kényszerben van, hiszen hazai pályán fogadja, a most már Zamorával is szegényebb Fulhamet. A négy forduló óta nyeretlen Arsenal hazai pályán javíthat, az ellenfél a Blackburn Rovers lesz. A kisebb bokasérüléssel bajlódó Buzsáky Ákos és csapata kiesési rangadót vív a Wolverhampton ellen, míg Bogdánnal a kapuban a Bolton, a Norwichhoz látogat. A Kádár Tamást foglalkoztató Newcastle, az Aston Villát fogadja.
A Premier League 24. fordulója
Szombat, Február 4:
14:00 Arsenal – Blackburn
16:00 Norwich – Bolton
16:00 Q.P.R. – Wolverhampton
16:00 Stoke – Sunderland
16:00 West Bromwich – Swansea
16:00 Wigan – Everton
18:30 Manchester City – Fulham
Vasárnap, Február 05:
14:30 Newcastle – Aston Villa
17:00 Chelsea – Manchester United
Hétfő, Február 6:
21:00 Liverpool – Tottenham
Premier League 2011/2012
1. Manchester City 23 17 3 3 60-19 54
2. Manchester United 23 17 3 3 56-21 54
3. Tottenham 23 15 4 4 44-25 49
4. Chelsea 23 12 6 5 41-26 42
5. Newcastle United 23 11 6 6 34-30 39
6. Liverpool 23 10 8 5 28-21 38
7. Arsenal 23 11 4 8 39-33 37
8. Sunderland 23 8 6 9 32-24 30
9. Stoke 23 8 6 9 23-35 30
10. Everton 23 8 5 10 23-26 29
11. Norwich 23 7 8 8 32-39 29
12. Aston Villa 23 6 10 7 28-31 28
13. Fulham 23 6 9 8 29-32 27
14. Swansea 23 6 9 8 24-28 27
15. West Bromwich 23 7 5 11 23-32 26
16. Queens Park 23 5 6 12 24-39 21
17. Bolton Wanderers 23 6 2 15 28-47 20
18. Blackburn Rovers 23 4 6 13 33-47 18
19. Wolverhampton 23 4 6 13 25-43 18
20. Wigan 23 3 6 14 20-48 15
Bartis László
Tags: 24. forduló, Hírek